Év végéig ötvenkét takarékszövetkezet szándékozik egyesülni, ezzel létrehozva tizenkét tőkeerős és mérethatékony szövetkezeti hitelintézetet – erről nyújtottak be március közepén az érintettek szándéknyilatkozatot az Integráció intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetéhez (SZHISZ). Az Integráció tagjai és csúcsszervei – a Takarékbank és az SZHISZ -, valamint a Postaügyért és Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért felelős Kormánybiztosság egyetértenek abban, hogy az egyesülési folyamat felgyorsulása érdemi előrelépést jelent ahhoz, hogy a takarékszövetkezetek regionális alapon újjászervezett, versenyképes, ügyfélközpontú és hatékonyan működő pénzügyi csoporttá váljanak.

Az egyesüléseket követően év végéig a tervek szerint tizenkét regionális központú, mérethatékony pénzintézet jön létre szakmai alapokon, elsősorban a földrajzi közelség, az azonos, vagy nagyon hasonló mikrokörnyezeti adottságok jobb kihasználásával. A fúziók elsődleges célja a hatékony és eredményes szövetkezeti hitelintézeti működés erősítése, a rendelkezésre álló tőke koncentráltabb hasznosítása, az értékesítési tevékenység hatékonyságának növelése, valamint a rendelkezésre álló tudás és humánerőforrás kapacitás jobb kihasználása – hangsúlyozta Vida József. A Takarékbank elnök-vezérigazgatója hozzátette: egységes a szektor álláspontja abban, hogy – összhangban a kormányzati szándékkal – a folyamat végén a Takarék Csoport intézményrendszerét az SZHISZ, az Integráció központi és kereskedelmi bankja, a Jelzálogbank és néhány hasonlóan erős, közepes méretű, földrajzilag egységes szövetkezeti hitelintézet alkossa. Az egyesülések révén így a Takarék Csoport helyi szinten is tőkeerős és stabil intézményekből álló, ügyfeleinek az ország minden pontján korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi csoporttá válik.

Az egyesülésekről a takarékszövetkezetek igazgatóságainak előterjesztése alapján a szövetkeztek tagjai (részjegyesei) köz-, illetve küldöttgyűléseken döntenek, a fúziók a Takarékbank és a Magyar Nemzeti Bank szükséges engedélyeit követően várhatóan 2017 végéig zárulnak le. Az egyesülések révén a tulajdonosok befektetéseinek értéke növekszik, mivel a fúziót követően egy tőkeerősebb és versenyképesebb szövetkezetben lesz tulajdonrészük. Az egyesülésről az ügyfelek értesítést kapnak helyi pénzintézetükről, a folyamat során azonban nincs teendőjük, elhelyezett betétjeiket, számlaszámukat a fúziók nem érintik, hiteleiket változatlan feltételekkel és határidőben kell törleszteniük.

A Postaügyért és a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért felelős Kormánybiztosság üdvözli a kezdeményezést, mivel az összhangban áll a takarékszövetkezeti integráció új stratégiáját meghatározó kormányhatározatban foglalt irányokkal. A fúziók biztosítják, hogy a teljes vidéki Magyarországot hatékonyan, korszerű szolgáltatásokkal lefedő takarékszövetkezeti struktúra jöjjön létre. A Kormánybiztosság továbbra is figyelemmel kíséri az egyesülési folyamatot és a rendelkezésére álló eszközökkel támogatni is fogja, hiszen a vidéki Magyarország pénzügyi rendszerének alapegységei a helyi értékeket jól ismerő, erős szakmai kompetenciával rendelkező takarékszövetkezetek.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a böngészés biztonságának növelése és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás